Hogyan győzzük le a kudarctól való félelmet?

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit

 

Szerintem… 🙂

Ahhoz, hogy az életünkben bármi változást elérjünk, lépéseket kell tennünk. Általában minél nagyobb lépést teszünk meg, annál nagyobb változást érünk el. A lépések azonban legtöbbször nem könnyűek. Mondhatnánk azt is, hogy van az egyszerű út, valamint a keményebb, göcsörtösebb, amin igazán meg kell küzdenünk önmagunkkal. Igen, saját magunkkal, hisz legtöbbször mi magunk vagyunk a korlátai saját életünknek.

Gondoljunk csak bele… Hányszor átrágunk mindent, mielőtt cselekednénk? Hányan vannak akik annyiszor végig gondolják a döntéseiket, hogy utána tulajdonképpen megmagyarázzák, hogy miért ne lépjenek. Megmagyarázzuk magunknak, hogy nem fog működni. Mondhatnánk úgy is, hogy addig keresgélünk az agyunkban, míg végül nem találunk egy kifogást, hogy miért ne kelljen meglépni az adott dolgot. De vajon miért csináljuk ezt?

Legtöbbünket a félelem vezérel. Félelem a változástól, vagy éppen félelem a változatlanságtól. Összességében félelem, a kudarctól. Mi van, ha nem megy? Mi van ha nem sikerül, ha nem vagyok rá képes? Mi van, ha az nem is az én utam és feladom a biztos pontokat az életemből és elindulok egy ismeretlen úton.

“Járt utat, járatlanért el ne hagyj.” – tartja a mondás. Nem tudom ki volt, aki ezt a mondást először leírta, de a világon nagyobb marhaságot nem hallottam még. Járt utat, járatlanért el ne hagyj? Hát hogyan fedeztünk volna fel így új világokat, új kontinenseket, hogyan találtunk volna így új megoldásokat, hogyan léphettünk volna így bármerre is előre, ha mindig csak a jól ismert és bevált útvonalon sétálgattunk volna kényelmesen?

Őrült az, ki ugyan azon dolgokat, többször egymás után ugyan úgy csinálja, miközben mindig más eredmény elérését reméli.

Ahhoz, hogy más output-ot kapjunk, más input-ot kell adnunk a rendszerbe, ahogy azt legutóbb már a komfort zónák elhagyásáról szóló írásban is említettem.

Ahhoz, hogy felfedezz egy új kontinenst, el kell hagynod a part biztonságát.

Na igen ám, de akkor hogy van ez a dolog a félelemmel? Mi a helyzet ezzel a kudarc nevű, rettegett, félelmetes mumussal?

barrier

Ahhoz, hogy a kudarctól való félelmet le tudjuk győzni, meg kell értenünk pontosan, hogy mit is jelent ez a szó: kudarc. Nagy általánosságban arra mondjuk, hogy kudarc, amikor eltervezzük egy adott dolog elérését, összeszedjük minden bátorságunkat, nekiveselkedünk, aztán végül jól nem érjük el. Kudarcot vallunk. Megpróbáltuk, de nem ment.

Igen ám, de mi lenne abban az esetben, ha az elérendő cél, illetve magának a célnak az elérése az nem egy IGEN / NEM változós végkifejletként fognánk fel? Mi lenne, ha átfogalmaznánk magunkban a várt eredményeket és többé nem úgy állnánk neki, hogy sikerült, vagy nem sikerült, hanem két lehetséges eredmény elérését fogalmaznánk meg. Két lehetséges eredmény – két lehetséges folytatással. Ha az egyik dolog történik meg, akkor az egyik irányba megyünk tovább, ha a másikat érjük el, akkor a B terv következik.

Bontsuk le a dolgokat egészen apró lépésekre és kezdjünk el végig sétálni az úton. Csak szépen, lassan, egyik lépést, a másik után. Ne törődjünk a végeredménnyel egyelőre. Csak azt lássuk, ami közvetlenül előttünk van. Fogalmazzuk meg pontosan, hogy mit akarunk elérni. Most pedig kezdjünk el felállítani egy vagy-vagy elágazásos rendszert. Ha ez történik ezt lépem majd, ha az történik arra megyek majd. Az élettől kapott eredményeket, ne sikernek, vagy kudarcnak definiáljuk, hanem egymással összefüggésben álló, útjelző táblák sorozataként értelmezzük, amik az utunk során megmutatják az irányt, mely felé haladnunk kell. Néha ijesztőek? Igen, talán. Van, hogy olykor-olykor végzetesnek tűnnek. De őszintén. Nézzünk vissza a múltunkba. Mindig lett valahogy. Mindig mentünk tovább az úton. És bármi hatalmas szomorúság, szerencsétlenség, kellemetlenség is jött az életünkbe, bármekkora pofont, vagy visszautasítást is kaptunk a sorstól, azt ne kudarcként fogjuk fel többé, hanem egy újabb útjelző táblaként, ami a helyes irányt mutatja az életünkben.

Ne féljünk. Mindig lett és mindig lesz valahogy. És higgyünk benne, hogy az életben minden okkal történik. Ha ezt az egy dolgot egyszer megértjük és elfogadjuk, nem érnek többé kudarcok az életben. Csak érteni fogjuk, hogy másik irányba kell haladnunk, mint amit feltételeztünk.

Szerintetek, ha agyaltam volna, megmagyaráztam volna a dolgokat annak idején, akkor végig mentem volna azon az úton ami mögöttem van? “Ahhoz, hogy felfedezz egy új kontinenst, el kell hagynod a part biztonságát.” Szó szerint kaptam meg ezt az életemben! Úgy indultam neki Budapestről a nagy Amerikának, majd Miami-ból a Dominikai Köztársaságnak, hogy az ég világon senkit nem ismertem ott. Úgy repültem át arra a szigetre, hogy kell találnom egy partnert, ha a fene fenét is eszik és biztos voltam benne, hogy meglesz. Tudtam, hogy nem kérdés. Hogy miként? Fogalmam sem volt róla. De odamentem. És minden nap felkeltem és ahol tudtam networkoltem, ismerkedtem és beszélgettem és mindenkinek elmondtam mit csinálok és mit keresek. És megtaláltam. Nehéz volt? Igen, olykor-olykor baromi nehéz volt. “Oh, ne siránkozz már, egy trópusi szigeten, mi volt olyan nehéz?!…” – kérdezték utólag néhányan. Hát őszinte leszek, lehetsz akár milyen csoda helyen, azért ha nem ismersz egy teremtett lelket sem, nem beszéled a nyelvet, késnek a fejlesztők fogy a (befektetőd) pénze(d), nincsenek körülötted a barátaid, a családod, akkor azért annyira nem vicces… De hittem benne, elugrottam a szakadékba és megcsináltam. Nem rögtön és nem úgy ahogy terveztem, de mit számít. Itt vagyok. És működik.

Neked is fog! Győzd le a mumust és vágj bele! Megéri!
🙂

 

via The iLandGuy

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit