Hogyan vette rá Iovine az Apple-t a Beats megvásárlására

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit

 

A GQ magazin kérdezős paneljének vendége volt Jimmy Iovine, aminek köszönhetően némi betekintést nyerhettünk a 3 milliárd dolláros üzlet kulisszái mögé. A Beats-fejes elmondása szerint két évet várt, mire az Apple leokézta a felvásárlást. Meg kellett győznie őket, hogy szükségük van a cégére.

“Azt mondtam: Nem akarok másnak dolgozni. Az Apple-nél akarom ezt csinálni és tudom hogy náluk el is érhetem a célomat. Nem akarom a céget kiárusítani, ide akarok jönni, Steve cégéhez. Ismerlek titeket, tudom mire vagytok képesek és tudom, hogy értitek a popkultúrát. Tudom, hogy lyuk tátong a zenebiszniszeteken, engedjétek hogy betömjem.” – idézte fel a vezetőséghez intézett beszédének részleteit a zenemogul.

A lyukas metafórával Iovine arra utalt, hogy a zenei szolgáltatások területén az Apple kezd lemaradni, s különösen a streamingcégek megjelenésével lett ez igazán szembetűnő. Ahogyan korábban az iTunes is megreformálta a zenevásárlás és -hallgatás módját, az on-demand streaming hasonlót tett a digitális tartalomfogyasztással – akasztották a hóhért, ha úgy tetszik.

A cikk folytatásához kattintson ide!

via Iphonehungary

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit